Lúipa legendája, a halbélevő herceg megvilágosodása
Vajon mire jó a meditáció?
Az ember halála akkor is fájdalommal teljes.
Hagyd el a jóga kidolgozott gyakorlatait,
és a természetfeletti képességek téves reményét.
Fogadd el az ürességét, mint végső öntermészeted.
Réges-régen történt a srí-lankái szigetkirályságban. Hosszú uralkodás után meghalt az ország jó és igazságos királya. Három fia volt, s az udvari jósok, álomfejto papok és asztrológusok azt olvasták ki a megfigy elt jelekbol, hogy a birodalom és a nép érdekében a középsőnek kell trónra lépnie.
Így is történt. Az erényes és nagyra hivatott ifjú elfoglalta helyét a gyöngyökkel, drágakövekkel, arannyal, ezüsttel ékített, leírhatatlan pompájú palotában. Az uralkodást azonban elviselhetetlen tehernek tartotta, a világi gazdagságot és kényelmet megvetette. Egyetlen vágya volt, hogy e rákényszerített helyzetbol megszabaduljon. Nem látván más kiutat, szökni próbált, ám az éber orök elfogták, s egy színaranyból készült ketrecbe zárták.
Egy éjjel azonban mindenki elszenderedett a palotában, az őrök, a szolgák, a táncosnők. Még a csillagokat vizslató asztrológusokat is elnyomta egy előre nem látott lenge álom. A király ekkor bársonnyal és selyemmel bélelt ketrecének ajtaját kitárta, és elszökött az éjszakába, egyetlen hű szolgája volt csak társa. Átkelt Indiába.
Ha a Kedvest megismerné,
ki jól figyelt ama éjszakán,
s átjutott a túlsó partra,
a bölcs megóvná önmagát.
Ráma király országába ért, s itt már jógiként, vándoraszkétaként élt. Egy szarvas bore volt trónusa, s szattyán fekhelye: az út pora. Daliás termete, szépsége és sugárzó őszintesége az emberek szemében kedvessé tette, így mindig könnyen kapott alamizsnát.
Bejárta egész Indiát, és egy szép napon eljutott Vadzsrászana városába is, arra a helyre, ahol a történeti Buddha megvilágosodott.
Itt találkozott össze egy vendégszerető dákinível – a világban megjelenő megvilágosodott bölcsesség női megtestesítőjével. Tőle tanulta meg a belátás módozatait. Innen később Pátaliputrába, a Gangesz partjainál fekvő királyi városba vándorolt. Itt is koldulásból élt, s egy hullaégető helyen aludt.
A piacnapon a bazárban, egy bordélyház mellett koldult, s ekkor megszólította egy kurtizán – aki nem volt más, mint a bölcsesség istennője. Ezeket mondta a koldusnak:
– Tested négy misztikus központja tiszta, de szívedben, bár reményeid elfedik, királyi büszkeség rejtezik – s ahogy mondandójának végére ért, a koldulócsészébe rothadó maradékot lottyantott. Azzal továbbment.
A király a gusztustalan moslékot erősen undorodva a csatornába öntötte, ám a dákiní hátranézett és dühösen rákiáltott:
– Na, szépen vagyunk! Mennénk mán a nirvánába üstöllést, de azért „anyuka, mi lesz a vacsora?” – válogatunk, válogatunk, szentem galambom!? Hogy nézze meg az ember az ilyen finnyás jógiját!
A király megszégyenült. Ráébredt, hogy bár névleg a lemondás útját járta, mindeddig becsapva önmagát, kapzsin kincseket gyűjtögetett. nő nem aranyat meg efféléket – szellemi erényekhez ragaszkodott, s így lényegében világi életet élt.De mert a megszabadulás vágya őszinte volt benne, s mert bírt az önmeghaladás hősi erényével, ott helyben megfordult, leballagott a Gangesz partjára. Tizenkét éven át tartó gyakorlatba kezdett az emberi gondolkodás természetének megismerése végett, hogy kötöttségeitől és elfogultságaitól szabaddá tegye magát.
Módszere az volt, hogy ettől fogva nem evett mást, mint a halászok által elhajított halbeleket. Ám a király a beleket minden dolgok üresség-természetének felismerése révén a Tiszta Éberség Nektárjává változtatta. A halaskofák nevezték el Lúipának, ami annyit tesz: Halbélevő. A mester mindenfelé ismertté lett, s a sziddhák becsületességének szimbólumaként is tisztelték. E versben nyilvánította ki beérkezettségét:
Legyen bár jó kutya, ha orra mézzel fedett,
A dolgok fejében összekeverednek,
Nem igazítja el soha a látvány.
Így a láma titka a világi bolondnak nem vigaszt hoz,
Hanem pusztulást; nem is menthet meg senki mást!
A titkot majd úgy keresi, saját agya hasad bele –
Meg a hagyomány szelleme, s a Tan-átadás.
Ám ha olyan nyeri el, ki éber és nyitott,
S a nemszületettről tudomása van,
Akkor jelenjen meg csupán villanásra
Tiszta fény-alakjában mestere, a láma,
Minden illúziót ellobbant e pillanat, mely elszabadul,
Miként a harci elefánt, mi megvadul,
S karddal az ormányán az ellenség sorai közt dúl.
folytatás BuddhistaTantra/mahasziddha.htmkövetkezik:http://tarrdaniel.freeweb.hu/documents/