Yuz Asaf

Számos fordítása ismeretes a Bibliának. Szinte mind magánviseli annak a kornak ismérveit. Ennek okán több fordítás téves képet nyújt a mai embernek. Meggyőződésem, hogy e kor emberének is új interpretációt kell adni...

APOKRIFÁK

6.jpg


YUZ ASAF



Pilátus feleségének levele

2009. 08. 14.

Pilátus feleségének levele

Yuz Asaf

 

http://www.yuzasaf.eoldal.hu/

Klaudia Prokula; üdvözlet néked Fulvia;

Oh, te hűséges barátnőm! Kéred és egyben kéred tőlem, hogy írjam meg neked amaz eseteket melyek ami elvállásunk napja óta történtek. Ezekből már látom, hogy egyes hírek elérkeztek hozzád, látom hogy eme burkolt titkok téged nagyon nyugtalanítanak és óhajtod tudni az én jelen állapotomat. Most figyelembe véve kedves felhívásodat, kérésedet, igyekezni fogok megemlékezni, emlékezetem láncszemeiről melyek elvannak zárodva életem napjaiban és hasonló körülményt találsz melyek csodálatra szorítják elmédet akkor jusson eszedbe, hogy a ?Mindeneket Teremtő? nagy ereje kikutathatatlanok és igen beburkoltak a gyenge és halandó elménk előtt. Mi teljesen képtelenek vagyunk valamit megváltoztatni a halandó élete és sorsa felöl.

Most nem fogom említeni éppen elölről életemnek leforgását amióta elváltunk, mert azok a napok olyan hamar teltek egymás után, Normáromba, ama felségesnek oltalma alatt.

Te tudod, hogy én életemnek tizenhatodik tavaszán házasságra léptem a romai Ponciussal, aki unokája egy híres romai uralkodónak. Amikor megkötöttük a törvényes házasságot a mi templomunkban azonnal elkellett mennem Ponciussal ama tartományba ahová ki lett nevezve mint uralkodó. Nem nagy örömmel indultam el férjemmel, de nem is voltam egészen elcsüggedve. Nagyon sokat szomorkodtam utánatok és a szülei csendes lakhely után.

Férjem sokkal idősebb mint én, évei szerint lehetne apám, de azért házasságunk első évei gyorsan teltek tova. Azután az ég Ura megajándékozott egy fiú gyermekkel melyet jobban szerettem a szemem világánál, örömeimet és bánataimat vele osztottam meg. A fiú öt éves volt mikor férjem Poncius a király kegyelméből Júdea helytartójává lett kinevezve. Azonnal el is indultunk Zsoldos embereinkkel együtt egy nehéz hosszú leírhatatlan útra. Idővel azután megkezdtem szokni és ismerkedni az eddig idegen tartománnyal amely egy bőséges és gazdag tartomány, melyet férjemnek kellett uralni, Roma nevében, mely a világ birodalma.

Jeruzsálemben nagy tisztelettel voltunk körülvéve de én mégis oly elszigetelten és egyedüliségben kellett élnem mivel a Zsidók nagy gőgösen megvetettek minket idegeneket és pogányokat, miképpen ők neveztek minket. Ők úgy vélték hogy mi megfertőztük jelenlétünkkel az ők szent földjüket melyet az ők Istenük ígért őseiknek. A legtöbb időmet gyermekemmel töltöttem a gyönyörű olajfa erdőbe hol a Pálmafa gyönyörűen kiterjeszti leveleit szebben mint a Dolosza. Itt olvasgattam és varrogattam, férjemnek kevés ideje volt melyet velem tudott tölteni. Ö legtöbbet szomorú és sötét ábrázatú akármilyen erősnek is látszik, az ő keze mégis nagyon gyenge ezzel a nyakas néppel szemben, mely oly régóta önálló és független volt és mindig felkelő indulatúak kik jelenleg több viharos szektorra vannak válva. De mégis egy irányelven egyesülnek dühös gyűlölettel a romaiak ellen. Az egész Jeruzsálemben csak egyetlen magasabb rendű család mutat barátságot irántam ez a Jairus családja ki kapitánya egy zsinagógának. Ennek felesége látogatásában nagy örömet találtam. Ez a Salomé jósága és alázatossága egy jó példát szolgáltatott mikor ismerkedésbe jöttem vele és kedves kislányával Szemidával ki tizenkét éves nagyon szép és kedves. Gyakran elbeszélgettek az őseik Istenéről, szent könyveikből többször olvastak egész részeket.

De mindenek felett mit mondjak neked oh Fulvia: soha el nem felejtem azokat a szép énekeket, dicséretek melyeket Salamon szerzett nekik a Jákob Istenének dicséretére. Az az egyedüli Isten aki öröké való, mely kikutathatatlan előttünk ami Isteneinkhez képest ami szokásaink közmondásaink által melyeket mi tisztelünk ami oltárainknál Istennek nevezvén őket. Hanem az egyedüli hatalmas, örökkévaló és irgalmas melyben egyesül minden jóság tisztaság és dicsőség. Kinek a dicsőségére való ének melyet Szemida énekel hárfazengésként zengi a szent himnuszt az Izrael jóságos nagy Királyának, amelyet én is a magam rendjén kezdtem énekelni hangszeremen melyet ój sokszor használgattam abban a tájban egyedül létemben fiacskám alvó ágyánál. Sokszor akaratom ellenére is térdeimre esém és segítségül hívtam annak az Istennek nevét, hogy adjon ismeretet alázatosságot és így az ő erős és hatalmas kezét hívtam segítségül az én nehéz sorsom felöl panaszkodva neki mint egy uralkodó szolgálója. Oh láss csodát én mindig szívbeli megnyugvással és megerősödve egyenesedtem fel térdeimről.

Egy valamennyi idő múlva Szemida a Jairus leánya beteg lett, egy reggel jön a hír, hogy Szemida meghalt az édesanyja ölében anélkül, hogy sokat szenvedett volna.

Én azonnal ahogy hallám a hírt nagy meglepődve sietek felkölteni a kis fiamat és sietve szaladok hozzájuk, hogy sírnék én is a sir asszonyokkal, és az anyjával Solméval. Mikor ama szűk utcába értem hol a halottas ház vala az én szolgáim alig tudtak nekem utat törni a nagy tömeg között mivel az énekes és síró asszonyok és számos nép annyira egybe todult, hogy szinte lehetetlen megközelíteni a házat. Miután nagy nehézséggel a házhoz értem volna nagy hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a tóduló tömeg félre húzódik utat engedvén egy kis csoport embernek kik igyekeztek a ház felé. A legelső személyben felismertem a Szemida apját Jairust, de ahelyett, hogy szomorú lett volna, az ő ábrázatán egy olyan reményteljes megnyugvást láttam, mely engem szinte zavarba ejtett, mivel én öt szomorúnak vártam látni. Utána láttam három férfit jönni kissé szegényes, durva ruházatot viselve, amelyből azt lehet következtetni hogy valamely egyszerű írástudatlan emberek. De nyomban utánunk jőve egy másik férfi ki teljes érett korúnak nézett ki, de fiatal úgy harminc év körüli.

De mikor felemelkedtem, hogy jobban megfigyeljem amaz alázatos és bájos arcát, én nem tudtam hosszasan rátekinteni, szóval hirtelen elkellett vonjam tekintetemet róla arcának fényessége miatt, melyet úgy láttam fényleni, mint akárcsak a nap fényességét. Haja gyönyörűen leereszkedik vállára a Názáretiek szokása szerint.

Ki nem tudom fejezni neked érzésemet melyet éreztem mikor reá tekintettem. Arca minden vonása tiszteletet és teljes hatalmat sugárzott, mely tekintet tiszteletre kényszeríttette a reá tekintőket. Ö a halottas ház felé sietett és mikor nyílott az ajtó, hogy bemenne én is utána siettem. Akkor láttam Szemidát holtan feküdni és mellette az anyja Salomé nagy bánatosan ki a bánat miatt szinte öntudatlanul állott. Úgy véltem, hogy nem is látott sem engem sem a vendégeket akik akkor érkeztek. De a Szemida apja azonnal térdre esék azelőtt akit én nem ismertem és nagy fennhangon mondá: óh, én uram, az én leányom halott, de ha te akarod feltámad. Mikor én e szavakat hallám nagyon reszkettem félelmemben amiatt, akit én nem ismertem. Ö azonnal kiküldé a többséget és nagy fennhangon kiáltá: leányzó kelj fel!! A leány azonnal felüle ágyán, mintha kéz által lett volna segítve. Szemeít azonnal kinyítá és az élet jelei kezdtek látszani rajta, kinyujtá kezét lassan és az anyjára tekintve monda: Anyám!! A kiáltásra kinyujtá reszkető kezeit az anyja és nagy boldogan összeölelkeztek élő lányával. Jairus ismét térdre hullva csókolgatta Jézus ruháinak széllét annak akit ő urának nevez vala, és mondá néki, Uram mit kell tegyek ezután, hogy az örökéletet elnyerjem? Szeresd az Istent és felebarátodat, volt a válasz. E szavak után eltávozék szinte láthatatlanul. Ezekben a pillanatokban én is térdeimen találám magam anélkül, hogy megfigyeltem volna és miután mint egy mámorból felserkennék, felkelék és felállék, haza siettem azonnal otthagyám azt a boldog kis családot ki teljes örömmel hálálkodva vígad mely örömet semmi toll le nem írhat.

Este vacsora közben elbeszéltem férjemnek mindent amit csak hallottam és láttam, erre ő lehajtá fejét így felelt: te láttad a Názáreti Jézust aki a farizeusoknak és a saducceusoknak a gyűlölet és a megvetés tárgya, és ugyanúgy a Heródes pártiaknak is meg a felfuvalkodott lévitáknak akik a templomban szolgálnak. A gyűlölet a Názáreti ellen nő napról napra és egyetlen gondolat célúk, hogy életét vegyék. De a Názáretinek szavai egy igen bölcs és értelmesnek szavai, és csodái az igazi Isten csodái. De miért gyűlölik öt annyira ? - kérdeztem én! Azért mert ő szemükre hányta szokásaikat azt mondván nekik, képmutató farizeusok kik az edény külsejét megmossátok de belül telve minden undoksággal, meszelt síroknak mérges kígyó fajzatainak mondá őket. Ti nehéz terheket tesztek atyátok fiaira, de ti a kis ujjatokkal sem illetitek. Ti farizeusok megdézsmáljátok, a mentát, a kaprot és a köményt, de elhagyjátok ami nehezebb a törvénybe az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget. Mindezeket én hallottam magam amikor mondta nekik. E szavak értelme nagyon mélyek és igazak; szavaival nagyon megbántotta e gőgös és felfuvalkodott embereket úgy hogy minden napon súlyosbodik helyzete és sötétedik az atmoszféra a Názáreti felett, úgy hogy a jövője bizonytalan. De te megfogod védeni ugye ?! -közben kiáltékén felháborodottan. Az én erőm kevés ezzel a háborgó és felkelő néppel szemben, mely oly nagy gyűlölettel van iránta. Máskülönben sokat szenvednék lelkileg, ha ez ártatlan és bölcsnek vérét kikéne ontanom. E szavak után Poncius, gondoktól terhelve hírtelen felkelt és más szobába sietett; engem ott hagyott leírhatatlan gondok között!

Közeledett a húsvét ünnepe, e jeles ünnepeket nagynak tartották a zsidók. Ilyenkor Júdea egész tartományából özönlöttek a zsidók; a Názáretinek a jövője bizonytalan és máris nagy összeesküvést szőttek ellene, és lehet, hogy még ma csütörtökön este el lesz fogva és átadva a főpapoknak. Ezen hírek hallására összerázkódtam és mondám férjemnek: De te meg fogod védeni ugye? Vajon megfogom-e tudni tenni ezt? Mondá Poncius sötét tekintettel, ez a sors melyet Pláto jövendölt egyes igazakra, félek hogy sújtani fogják Jézust is. Ö üldözést és megvetést fog szenvedni s végül irgatmatlanul halálra lesz ítélve.

Mikor eljött végre az este a lefekvés ideje alig hogy lehajtám fejemet párnámra valami titokzatos erők kezdték uralni elmémet, és én láttám álmomban Jézust, úgy amiképpen Salomé beszélte nekem az ő Istenét. Orcája nagy dicsőségben fénylett miképpen a nap. A kérubok szárnya felett láttám repülni, a lángok melyek az ő akaratát cselekszik megállanak a felhők felett, úgy véltem, hogy megítéli az ő hatalmas erejével a népeket melyek mind elébe gyűltek össze. Oh micsoda álom vagy kijelentés.

Mikor virradni kezdett s a reggeli fény arany fénnyel sugárzott a templom tornyán, megdöbbent szívvel gyorsan felkelék és gondolkodni kezdtem álmom felett. A nyitott ablakhoz ültem, hogy friss levegőt vennék. Egyszeribe arra lettem figyelmes, hogy a város közepéből valami zaj és kiabálást hallanék mely minden percben erőssebben hallatszott, kiáltások átkozódások sírással egyben melyek félelmetesek voltak mint a viharzó tenger. Nagy félelemmel halgatám, melyek mind közelebb jutottak füleimhez. Figyelemmel halgatozék tovább szívem megdöbbenésében mely nagyon vert, és homlokomat hideg veríték borította el. Nem sok idő múlva az a nagy zaj mind jobban közeledni kezdett, míg a lépcső amely palotánkhoz vezet ropogni kezdett ama nagy sokaság miatt.

Gondolataimban mélyen belemerülve ama következmények felöl melyeket nem vártam mely igen borzasztónak látszott. Hirtelen felkaptam fiamat egy takaróval betakarám, és férjemhez siettem. Mikor a belső ajtóhoz értem, mely az ítélő szobába vezet, a nagy zaj miatt nem mertem bemenni, hanem csak beleskelődtem a bársony függöny hasadékán. Mily kivalló megfigyelés Fulvia. Pilátus ülve az ő trónusán, mely elefánt csontból vala, ülve teljes dicsőséggel mellyel Roma körülveszi az ő képviselőit. Az ő megjelenésében félelmet egyáltalán nem mutatva, mint beképzelt hatalmas. De én mégis letudtam olvasni az ő arcáról borzasztó nyugtalanságát.

Előtte álla Jézus kezeivel megkötözve és megkínozva, arca véres volt, de lélekjelenléte nyugodt. Az ő arcán nem lehetett semmi féle büszkeséget vagy félelmet látni. Ö teljesen nyugodt volt, mint egy bárány, mint egy ártatlan. Az ő csöndes szelídsége engem bámulattal töltött el, félelemmel és rettegéssel, mivel füleimmel hallám és láttám az éjjeli álmot.

Kint álla a sokaság tele haraggal megveszett gyűlölettel, farizeusok, léviták gőgös tekintettel. Egyes farizeusoknál látni lehetett kis táblácskákat egy-egy felirattal a törvényükből, amelyet homlokukon viseltek. Mindezek az arcok csak főttek a gyűlölettől. Úgy képzeltem arcvonásukból, mintha az összes démonok az egész világból bennük lenne ma. Miután Pilátus egy jel által csendet intett a népnek, megkérdezte őket: Mit akartok tőlem? -Mi a halálát akarjuk a názáreti Jézusnak mondá egy a papok közül az egész nevében. Herodes hozzád küldte, hogy te ítéld meg és jelentsd ki halállát. -Mivel vádoljátok Öt? Miből áll az ő ítélete vagy az ő nagy bűne, mely halálra méltó volna? E kérdések után újból elkezdett a nép ordítani, hogy ő azt mondta: rontsuk le a templomot, ő a zsidók királyának, Isten fiának mondta magát. Szavaival megbántotta az ároni papságot, kiáltották a léviták. Feszitsd meg kiáltotta a nép! E kiáltásoknak visszhangja mintha most is a fülembe csengene melyet nem tudok feledni, és ama igaz ártatlan áldozat mely örökké lebeg a szemem előtt. Pilátus ismét Jézushoz fordulván: kérdé tőle: Te vagy hát a zsidók királya?-Te mondád felele Jézus. Te vagy hát a Krisztus az Istennek fia? Kérdé újból Pilátus: de Jézus erre nem felele semmit. A zsidó sokaság újból kezdte ordítani, mint valami éhes tigris: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus ismét csendet intett a népnek és mondá nekik; én nem találok semmi bűnt ez emberben, és szabadon fogom bocsátani. Nem, nem, ordították tovább; Add ki nekünk mert neki meg kell halni a kereszten. Nem bírtam tovább hallgatni, előhívtam egyet a szolgáim közül és beküldtem férjemhez izenvén, hogy én valamit beszélni akarok vele....


Kegyelmes Tiberius királyi Császárnak. Kegyelmes uralkodó!

Az utóbbi napokban, az én vidékemen, olyan dolgok történtek, amelyeket kötelességemnek tartok, hogy aprólékosan jelentsem, mert nem lesz meglepő, ha a közeljövőben egy nagy változás fog bekövetkezni a nemzetünk között, mert úgy veszem észre, hogy ez időben az Istenek megszűntek engesztelni, én kész vagyok azt mondani, hogy átkozott legyen az a nap. Egy lakomát készítettem amelyre Jeruzsálembe való érkezésemkor átvettem a törvényházat meghívtam a galileabeli főpapot az egész tisztviselőivel és előkellőségével. A kitűzött órában, egy vendég sem jött el. Ez egy megalázás volt az én tekintélyemre. Egy pár nappal később azután eljött hozzám a főpap látogatóba. Az öltözete és magaviselete kihívó és ravasz volt, azt állította, hogy az ők vallásuk tiltja, hogy idegenekkel egyenek egy asztalnál és az ő alattvalóival együtt poharat köszöntsön; én jónak láttam elfogadni ezt a mentegetőzést, de ugyanakkor meggyőződtem arról is, hogy a legyőzöttek ellenségei a győzteseknek. Úgy tetszik nekem, hogy az elfoglalt városok között Jeruzsálem a legnehezebben kormányozható. Olyan felkavart volt a nép, hogy a lázadás kitörésének félelmei között éltem, s hogy a lázadást lefojtsam csak egy század katonaság volt a rendelkezésemre.

Kértem a segítséget a szíriai kormánytól, aki azt válaszolta, hogy neki is csak annyi van, ami éppen szükséges az ő vidéke megvédésére. Akkor mondottam, ez egy kimondhatatlan foglalási szomorúság, ha mi tovább terjeszkedünk a kormány területével annyira, hogy az elfoglaltat sem tudjuk megvédeni s ezért attól tartok, hogy ez egy ok lesz a mi nemes kormányzatunk felborulásának. A sok hírek között amik a fülembe jöttek, volt egy ami érdekelt. Egy fiatal ember jött Galileából aki egy új törvényt prédikált az ő Istene névben ki öt küldötte. Eleinte attól tartottam, hogy nehogy valami lázító legyen és a népet fellázítsa a romai kormány ellen, de később feltételezésem valótlannak bizonyult. A Názáreti Jézus, úgy beszélt mint aki a Romaiak barátja, nem mint a zsidóké.

Egy napon elhaladóban voltam a Siló vize mellett, és ott a közelben láttam egy nagy néptömeget összegyűlve és a közepén egy fiatal férfi neki támaszkodva egy fának, állott a néptömeg között és nyugodtan prédikált a néptömegnek. Akkor mondták nekem, hogy ez a Názáreti Jézus, éppen úgy volt ahogy én gondoltam, egy nagy különbség volt ő és azok között akiknek ő prédikált. A haja és a szakálla mint az arany, úgy nézett ki mint egy mennyei, körülbelül úgy 30 éves lehetett, életemben nem láttam hasonló nyílt barátságos tekintetet. Megfigyeltem, hogy milyen nagy különbség van ő és a többi között akiknek arcuk fekete, zord és ráncos. Viszont az övé sima, kedves.

Nem akartam megzavarni az én jelenlétemmel, hanem folytattam az utamat, de intettem az én titkáromnak, hogy maradjon hátra és hallgassa meg mit beszél. A titkárom neve Maliusz, ez az unokája a kémszervezet főnökének, aki egy megbízható embere, Júdeának és nagyon jól érti a héber nyelvet. Ez az ember nagyon hűséges hozzám és megérdemli a teljes bizalmat. Maliusz elmondta amit hallott Jézustól. Soha életemben nem hallottam a Filiszteusok könyvében sem, a peticiában hasonlót ahhoz amit Jézus beszélt. Némely lázadó zsidó Jeruzsálemből azt kérdezték Jézustól: hogy kell-e a Császárnak adót fizetni? Ö azt mondotta, hogy adjátok meg a császárnak ami a császáré és az Istennek ami az Istené. Éppen ez a bölcsessége és beszéde miatt lett megengedve a Názáretinek a teljes szabadság, hogy prédikálhasson, habár nekem hatalmamban volt, hogy öt azonnal letartoztassam, de az ellentétbe lett volna törvényünkkel, amelyek minket rómaiakat nemesnek fenntartanak.

Ez az ember nem volt lázító, s ezért öt védelmeztem az én hatalmammal, lehet hogy ő erről semmit sem tudott. Neki teljes szabadságot adtam, hogy nyíltan prédikálhasson, tanítványokat válasszon magának és gyűléseket rendezzen a nyilvánosságban melyekhez neki semmi külön hatósági engedély nem kellett. Ha megtörténne amitől ami Istenünk őrizzen meg, és azt mondom hogyha ami elődeink vallása helyébe Jézus vallása kerülne a felszínre, teljes szabadságot adtam neki a romai birodalomban, én nyomorult megengedtem azt amit a kereszténység isteni gondviselésnek nevez. Jézus engedélyezett határtalan szabadsága fellázította a zsidókat, nem a szegényeket hanem a gazdagokat. Igaz, hogy Jézus nagyon kemény volt az utóbbiakkal. Viszont ami részünkre egy jó politikai ok volt, hogy a Názáretinek szabadságát ne akadályozzuk. Az írástudóknak és farizeusoknak azt mondotta, hogy vipera kígyónak fajzatai. Ti hasonlok vagytok a meszelt sírokhoz! Máskor pedig a gazdagokat támadta meg, azt mondta nekik, hogy a szegények fillérei értékesebbek mint az ő sok pénzük.

Majdnem minden nap panasszal jöttek a bírósághoz a zsidók. Értesítve lettem, hogy erre az emberre valami baj fog bekövetkezni, mert ezek a Jeruzsálembeliek megfogják ölni ha a törvényszék nem csinál neki igazságot, akkor ők a császárhoz fellebbeznek.

Az én kormányzásomat azonban a Szenátus jóvá hagyta, és meg lett ígérve a segítség ha befejezik a Pártusokkal a háborút. Mert nagyon gyenge volt a katonai erőm, hogy szembe álljak a lázadókkal, s úgy gondoltam, hogy másképpen állítsam helyre a rendet a városban anélkül, hogy a kormányzás megaláztatásnak legyen kitéve. Írtam Jézusnak, és magamhoz hivattam, hogy beszéljek vele a törvényházban. Te tudod Fejedelem, hogy amikor én ide jöttem a spanyol és a romai vér keverve folyt az utcán, amely képtelen volt engem megfélemlíteni. Amint jártam az udvaron, egyszer csak megjelent a Názáreti előttem, és amikor szembenéztem vele, a kezem reszketett és mint egy vaspálca a földbe ragadtam és reszkettem mint egy hibás. Viszont a Názáreti nyugodt és csendes volt, mint egy hibátlan. Amikor hozzám ért, szótlanul megállt, mintha azt mondaná: ”Itt vagyok.”

Egy darabig csodálkoztam és tisztelettel néztem ezt az ember formát, amelyhez hasonlót, még a mi szobrászaink vagy mártír istenek festői sem készítettek. Jézus! - mondottam az én gonghava nyelvemen: én adtam neked három esztendeig, hogy prédikálhassál, én nem bánom hogy adtam, a te beszéded olyan mint egy tudósé. Nem tudom hogy olvastad-e Socrátest vagy Plátot de tudom, hogy a te beszédedhez hasonlok vannak, de a te tudományod még a farizeusokénál is magasabb. A te tudományodról a császár tudomást szerzett és én az ő alantos szolgája boldog vagyok, hogy neked ezt a szabadságot engedtem, amelyet te megérdemeltél, mégis azonban nem titkolhatom el tőled , hogy a te beszédeddel sok ellenséget gyűjtöttél. A te ellenségeid nagyon fel vannak gyulladva ellenem, hogy miért adtam neked ezt a nagy szabadságot. Engem azzal vádolnak, hogy közvetlen egy vagyok veled, s azzal a céllal egyesültünk, hogy a zsidóktól elvegyem azt a szabadságot amit a romaiak hagytak meg részükre. Az én kérésemre, nem mondom hogy parancsolom, de kérlek, hogy a jövőben nagyon vigyázz, és a te ellenségeid tekintélyét ne sértegesd nehogy fellázítsák a tudatlan népet, és kényszerítve legyek a törvényt és hatalmat használni.

A Názáreti nyugodtan felelé. Földi kormányzó! -a te beszéded nem valódi bölcsességből származik. Mondjad a viharnak, hogy álljon meg a hegy közepén, mert máskülönben kitépi gyökerestől a fákat a gödörből. A vihar azt fogja mondani, hogy nekem engedelmeskednem kell a teremtőnek. Egyedül az Isten ismeri, hogy ki ellen megy a vihar igazán. Mondom neked, hogy mielőtt a Kedron rózsája kinyílna, az igaznak vére ki lesz ontva. Mondottam én neki meghatódottan: Te nekem értékesebb vagy a te bölcsességedért mint a te összes ellenségeid a büszke farizeusok. Mert ezek visszaélnek a nekik adott szabadsággal és állandóan lázirtási rettegésben tartanak, nyomorult nyugtalanok nem ismerik el azt, hogy az erdei farkas némelykor juhbőrbe bújik. Én meg foglak oltalmazni, az én törvényházam mindig nyitva van részedre, hogy megszabadítsalak.

Nem törődve mozgatja a fejét Jézus és egy nyugodt Isteni mosollyal adja a feleletet. Mikor a nap elérkezik, nem lesz hely az emberfia részére a szabadulásra sem a földön sem a föld alatt. Az igazak nyugvó helyük ott van az ujjával felmutatott a mennybe. Ami meg van írva a profétáknál, annak be kell teljesednie. Mondottam én neki egy lágy hangon: Te kényszerítettél, hogy a kérésemet parancsra változtassam. Az én parancsnokságom alá helyezett tartomány követeli ezt a közbiztonságot. Neked több engedelmességet kell mutatni, a te prédikálásoddal ne sértegess másokat. Ez az én parancsom, a boldogság kísérjen. Jézus felel: Földi uralkodó! én nem jöttem a földre, hogy háborút hozzak, hanem békét és jóakaratot, én pedig akkor születtem amikor Agusztus császár békét adott a népnek. Az üldözések nem tőlem vannak, azokat én másoktól várom, és én ezt elfogadom alárendelve magam az atyámnak akaratából, aki megmutatta nekem az utat. Nem a te hatalmadba van, hogy az áldozatot feltartoztasd, az áldozó oltár lábától. Amikor ezt mondotta Jézus azonnal eltűnt, mint egy világos felhő a palota mögött. Jézus ellenségei azután panaszt írtak Heródesnek aki akkor Galileában volt, hogy az uralkodó álljon bosszút a Názáretin. Ha Heródes engedett volna kérésüknek akkor azonnal elrendelték volna a halál büntetést Jézusnak, de ő büszke volt az uralmára, más oldalról pedig tartott a szenátustól, hogy olyan dolgot tegyen amely által elveszítse befolyását a szenátus előtt. Egy napon Heródes eljött az én házamba és amikor felkelt, hogy távozzon, egy pár jelentéktelen szóval kérdezte tőlem; hogy mi a véleményem a Názáreti Jézusról? Azt mondtam, hogy az én véleményem az, hogy Jézus egy nagy filozófus, s ami a tanítást illeti az semmiképpen nem lázító és Roma kész neki minden szabadságot megadni, hogy beszéljen és amelyre neki is joga van. Erre Heródes egy gúny mosollyal elköszönt tőlem.

Elközeledett a zsidóknak a nagy húsvéti ünnepük. A vallás vezetők azt mondták, hogy ezt az alkalmat fel fogják használni, hogy a népet fellázítsák amit ők rendszeresen minden ünnepen rendezni szoktak. A város zsúfolva volt lázongó néppel akik kiáltották a Jézus halállát.

Az én kémeim értesítettek, hogy a főpapok a templom ajándékát arra használták, hogy megvesztegessék a népet. A veszély minden órában növekedik és egy század katonaság neki csak gúny lenne. Írtam a szíriai helytartójának, hogy azonnal küldjön egy század gyalogost segítségül. Ö elutasította kérésemet, akkor egyedülállónak láttam magam. Kevés élősegéd őrségem volt a nagy lázongó néptömeggel szemben. Tehát képtelenség ezt a lázadást ezzel elfojtani, s nem volt mit tegyek hanem el kellett hogy tűrjem. A lázongok megfogták Jézust, mert tudták, hogy nincs mit félni a hatóságtól, sőt úgy gondolták, hogy én tudva beleegyeztem az ők vezetőjükkel, hogy ezt a dolgot cselekedjék. Elkezdték kiáltani: Feszítsd meg! - Feszítsd meg!

Akkor már három párt egyesült; írástudók, farizeusok és saducceusok. Egyesülésük két okból indult meg: először gyűlölték Jézust, másodszor nem szerették a romai uralkodást. S ezek nem tudták elfelejteni, hogy én bementem az ők templomukba a zászlóval, amelyen a romai császár képe volt. Igaz, hogy én egy hibát követtem el ezzel a tudatlansággal, de az ők szemükben ez a hiba soha nem lett elfelejtve. Egy másik elégedetlenség volt köztük az, hogy én azt ajánlottam nekik, hogy adják a templom ajándék pénzüknek egy részét közérdekű célokra, és ezért az ajánlatomért nagyon haragosak lettek irántam.

A farizeusok pedig nyílt ellenségei voltak Jézusnak és nem sokat adtak a romai kormányzatunkra. Ők el kellett hogy tűrjék három és fél évig, amit a Názáreti mondott mindenütt a nyilvánosság előtt. Amennyiben hivatalosan gyengék voltak magukban, azért egyesültek voltak irodalmilag a saduceusokkal. Ezen a három párton kívül volt még egy vakmerő lázongó néptömeg akik minden alkalmat megragadtak arra, hogy zavart keltsenek. Jézust a főpaphoz hurcolták és el lett ítélve halálra. Ezen alkalommal Kajafás főpap megalázkodást mutatott velem szemben, és a foglyait hozzám küldötte, hogy én erősítsem meg az általuk hozott ítéleteket. Én azt mondottam, hogy Jézus galileabeli és az a tartomány Heródeshez tartozik, mivel ő kész az ítélkezésre azért rendeltem, hogy Jézust vigyék hozzá. A furfangos papság azonban csak azon erősködött, hogy én ítélkezzem, és mindent megtettek, hogy én hozzám hozzák a néppel együtt Jézust. Akkor az egész törvényház olyan képet öltött magára mint egy felgyúlt város. Mindinkább növekedett a lázongok száma, az egész Jeruzsálem el lett lepve lázongó néptömeggel akik a körülötte levő hegyekből leözönlöttek. Úgy nézett ki Jeruzsálem mintha az egész Júdea oda lett volna gyűjtve. Egy feleséget vettem, egy leányt a Galileus családból, aki jövő látomásokat látott. Sírva vetette magát lábaim elé, és azt mondta: hogy őrizkedjél, nehogy ehhez az emberhez nyúlj, mert ez egy szent ember. Az éjszaka álmomban láttam, mint járt a vizeken, ő repült a szelek szárnyán, ő beszélt a halaknak és a tenger vizének és mindezek engedelmeskedtek neki. Itt van a Kedron patak ahonnan a vér folyik alá. A császári szoba tele van, piszokkal, ganéval a szoba belseje összerombolva és a nép is sírásra fakadt mint egy halottas ház, úgy néz ki minden. Pilátus nagyon rossz vár rád, hisz te nem hallgatsz a te feleséged tanácsára, átkozott komor szenátus retteg a császár haragjától.

Ez alatt a néptömeg mind jobban szaporodik, annyira hogy a nagy sokaság miatt ropog a törvényház lépcsője. Akkor hozták megint Jézust az ítélő házba az én őrségemtől kisérve. Elindultam a törvényhozó terembe és egy erélyes hangon kérdeztem meg a tömeget: Mit akartok? A Názáreti halállát; volt a válasz rá. Miféle gyilkosságért? - ő átkozott. Ö ami templomunk lerontását prófétálta. Ö az Isten fiának mondta magát, Messiásnak, szidok királyának. Akkor azt feleltem, hogy a romai törvényszék az ilyen cselekedetet nem bünteti halállal. - Feszítsd meg! Feszítsd meg! Jött az ordítás. A néptömeg ordítása és kiáltása az ítélő házat fundamentumból megrázta. Ebben a nagy zavarban csak egy ember volt nyugodt, a Názáreti Jézus.

Több próbálkozást tettem, hogy megszabadítsam az elkeseredett üldözök kezéből Jézust, hogy ne öljék meg. Azért, hogy pótolva legyen haragjuk, elrendeltem, megostoroztatását és azután úgy gondoltam, hogy szabadon fogom engedni. Ezek után kértem egy tál vizet, és megmostam a kezemet a néptömeg szeme láttára. Ezzel mutattam meg hogy helytelenül tették ezt a dolgot. Mindez azonban hiábavaló volt, ezek a nyomorult gyilkosok csak az életét követelték.

Én már többször voltam a szemtanúja ami országunkban levő polgárháborúnak, de egyet sem lehet ehhez hasonlítani. Igazán el lehet mondani, hogy ez alkalomkor a világegyetemből minden gonosz szellem Jeruzsálembe gyűlt. A néptömeg mintha nem is a saját lábán járt volna, hanem úgy szaladt mindenki ordítva akárcsak egy megörült tenger. A bírósági palotától Sion hegyéig egyéb nem volt mint fütyölés, ordítás, melyhez hasonlót még a romai történelem sem ismert. Úgy elvolt sötétedve mint egy téli viharban a Jézus halála idején.

Mint ennek a tartománynak kormányzója megtámaszkodva a palota sarkában és gondolkodtam a történtekről, hogy milyen démoni cselekedetek folytak le, hogy kínozták, verték a Názáretit és hogyan hurcolták ártatlanul a kivégzési helyre. Rohant egy siralmas szomorúsággal telt népcsoport mely a Golgotáról jött. Az én megtört szívem nagyon vádolt engem, hogy mi történik a kivégzési helyen, amely dolog inkább az Istennek tulajdonítható, sem mint embernek. Az én őrségem a nép között csak olyan volt, mint egy árnyék, semmi rendet sem tudott fenntartani. Egyszer csak egy nagy kiáltás hallatszott fel a Golgotáról amely hangot a nagy vihar szele hozott. Ez a halál tusa volt, mely hangot emberi fül nem hallott.

Újból még sötétebb lett, az egész várost sötétség takarta be, mint egy lepedővel. Olyan borzasztó és félelmetesek voltak a jelek amelyek történtek úgy az égen mint a földön, hogy azt mondták, hogy a természet készítője fellázadt, úgy hogy a mindenség ketté hasadt.

Éjfél után 1 órákkor a kabátomba göngyölődve egyedül gyalog indultam ki a Golgota kapuján, de az áldozat már halott volt. Egy félelem és lelki furdalás fogott el azért amit láttam mert az én kicsiny sereg katonáim meneteltek lesütött fejjel, bánatos arccal. A zászló vivő letakarta fejét a lobogóval, ezzel mutatta gyászolását és egymás között valamit mormoltak idegen nyelven amit én nem értettem. Itt, ott láttam összecsoportosult nőket és férfiakat szomorú arccal és félelemmel telve, halkan beszéltek és amikor a tekintetüket a Golgotára vetették mozdulatlanul álltak, várták az újabb természeti csodát.

Visszatértem a hivatalomba tele szomorúsággal és azokkal a gondokkal amelyek állandóan kínoztak. Amint mentem fel a törvényház lépcsőjén, láttam a nagy vér cseppeket a lépcsőn. A Názáretinek vére volt. Megpillantottam egy öreg embert a lépcsőnél, akinek keserű kinézése volt és mögötte néhány sir asszonyt. Az ember letérdelt lábaim elé és keservesen sírt. Nagyon fájdalmas valakit sírva látni és hozzá még egy öreg embert. Apám! - mondottam neki lágy hangon, ki vagy és mit akarsz ?; én az Arimathiából való József vagyok, mondotta; azért jöttem hogy kérjelek meg, hogy engedtessék meg nekem, hogy a Názáreti Jézust eltemessem. A te kérésed teljesítve lesz feleltem neki, és ugyanakkor megparancsoltam az én tiszttartómnak vegyen maga mellé katonaságot és felvigyázzanak nehogy valaki megakadályozza a temetést.

Később néhányszor hírt adtak, hogy Jézus feltámadott a halálból amint azt előre megmondotta volt.

Utolsó kötelességem maradt, hogy a császárnak ezt a gyalázatos történetet jelentsem. Jelentésem még az éjjel írtam még mikor történt, és akkor végeztem el az írásomat amikor kivirradt. Ebben a pillanatban egy trombita hangot hallok, amely fújja a Dia-Marsot. Ez volt az a katona csapat amelyet ígértek nekem segítségül, kétezer katona egész éjjel gyors menetben jöttek, hogy el ne késsenek. Így volt elhatározva hogy történjen, kezeimet dörzsöltem mondva, hogy a nagy törvénytelen cselekedet már elvégeztetett és annak a csapatnak amely tegnap kellett volna megérkezzen ma érkezett meg. Kegyetlen sors, durva viszontagság hogyan csúfolkodnak a halandóval, bizony beteljesedett az amit mondott a Názáreti Jézus a keresztfán, hogy....






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 18
Havi: 117
Össz.: 35 884

Látogatottság növelés
Oldal: Yuz Asaf - Apokrifák
Yuz Asaf - © 2008 - 2024 - yuzasaf.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »